Sandwiese Schwestern

A camino közösség

camino közösség

A zarándok közösség, speciálisan az El caminon vándorlás során alakul ki. A szálláshelyeken, vagy akár útközben is, különféle csoportosulások jönnek létre. De ezeket a közösségeket, nemcsak mint csoportot érdemes számon tartani. Azt a szellemiséget jelenti a „camino közösség” kifejezés, ahogyan a caminon vándorló emberek egymáshoz viszonyulnak.

A camino közösség

A „camino közösség”, egy igazi közösség! A caminon a közösség szó értelmet nyer, mert itt valóban közös rengeteg minden, nemcsak az út, a cél és a vándorélet. Hanem egy olyan miliőt is takar a „camino közösség” kifejezés, ahol az emberek úgy viszonyulnak egymáshoz, ahogyan mindig is kellene, hogy viselkedjünk ismerőseinkkel, barátainkkal, családtagjainkkal, kollégáinkkal.

Segíteni a másiknak

Gondolok itt arra, hogy a zarándok közösség tagjai, mennyire segítőkészek egymás iránt. Megosztanak egymással bármit, amire szüksége van a másiknak. Olyan is volt, hogy valaki a bakancsát ajánlotta fel, egy vándor társának. :

”… vacsi után érkezett be Jula és mesélte el, hogy mekkora mázlija volt. Ő is velünk indult reggel, de mivel egyedül szeretett volna lenni, így valahol lecsatlakozott tőlünk. Egész nap kényelmesen elücsörgött mindenfelé, míg késő délután nem lett. Addigra már a legtöbb zarándok beért a szállására. Ő meg lassan vágott át a hegyi ösvényeken, amikor is teljesen szétszakadt az egyik cipője. Nos, ez nem az a terep volt, ahol mezítláb kéne menni. Sok éles kövön lépkedtünk egész nap. Még talán beért volna mezítláb, de hogy szétvágott talppal nem mehetett volna tovább, az tuti. Ahogy ott ült azon gondolkodva, hogy mit tegyen, egyszer csak megjelent 2-3 ismeretlen zarándoklány és kérdezték tőle, hogy mi a baj? Jula rámutatott a szakadt csukára. Ekkor az egyik lány hót természetesen odaadta neki a bakancsát, mondván ő úgyis megy holnap haza, Jula érjen csak be Laredo-ba, vegyen magának új cipőt, az övét meg majd küldje vissza neki postán. És odaadta a címét. Meg a bakancsát. Hát így tudott Jula ma ideérni és holnap az útját folytatni.”

Jóindulatúak, nagylelkűek, kedvesek a zarándokok egymással.

Szólnak, ha valamit ottfelejtesz a szállásodon, vagy nem jó irányba indulsz. Segítenek bepakolni helyesen a zsákod, és akkor is számíthatsz rájuk, szólnak neked, ha valamelyik szálláson akad még egy szabad ágy.

Aki járt már Spanyolországban, és beszéli a nyelvet, segít azoknak, akiknek nincs meg a nyelvtudásuk és még először járnak az országban, például a szállásfoglalásnál vagy ebédrendelés kapcsán.

Ezen kívül, ott vannak a napközbeni és esti beszélgetések, a közös mosás, vacsorázás, gitározás, nevetések, élménybeszámolók, tapasztalatcsere.

Figyelni a másikra

camino közösség

Kicsit olyan érzés, ahogy olvasunk a könyvben ezekről az élményekről és a „valódi” emberi kapcsolatokról, mintha nem is ebben a korban játszódnának az események, történések. Hanem valahol a múltban, ahol még meghallgattuk a másikat: kivel mi történt, ki mit mond, mi foglalkoztatja a másik embert, milyen élményeken esett át az illető aznap. Az El caminon a tévé, kütyük, számítógép, mozi, mind hiányzik, így lehet figyelni a körülöttünk lévő emberekre és beszélgetni is velük (a telefon nyomkodása helyett).

Jó hangulatban

Imreh Anett könyvéből árad és sugárzik az igazán jó, kicsit koleszes, bulis hangulat, a fiatalos lazaság, az „ahogy esik, úgy puffan” szellemiség. A vidámság, az egymással törődés, a kedvesség és érdeklődés jellemzi azt, ahogyan a másik emberhez szólnak. A „camino közösségben” nemcsak felületesen hallgatják meg egymást a zarándokok, itt a vándorok tényleg figyelnek társikra.

Nagyon más ez az érzés, viselkedés, mint az, ahogyan itthon, manapság viszonyulunk egymáshoz, és éljük az életünket. Több nevetés, lazaság, mások segítése. Hm…Klassz életrecept! Már csak ezért is megéri elolvasni a könyvet.

Suzanne Sandwiese