Sandwiese Schwestern

Segítünk elkezdeni, véghezvinni, befejezni!

Amikor először megfordult a fejemben az írás gondolata, egy ismerősömtől hallottam azt, hogy pszichológus tanácsára kezdett el írni könyvet. A szakember azt javasolta, hogy élete eseményeit vesse papírra egyes szám harmadik személyben, így” kimondva” részben megszabadulhat problémáitól.
Azóta már több könyv kiadásán, eladásán van túl, és az írás valóban segített feldolgozni kudarc élményeit.
Ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha én is megpróbálkoznék ezzel. Hiszen úgyis annyian fordulnak hozzám tanácsért.(Számomra mások segítése nagyon fontos, nekem ez azt jelenti, van értelme élnem, dolgoznom.). Így írtam meg életem első tanácsadói könyvét.
Mivel nagy sikerre és jó fogadtatásra talált, kiadtam gyógyító desszertes könyvemet is.

Próbáld ki te is az írást, lehet, hogy megszereted a kreativitásnak ezt a formáját, és életed egyéb területein is hasznát veszed könyvednek. Gondold, el mi mindent kaphatsz az írás által: önismeretet, új készségek kibontakozását, önbizalmat, vagy akár gyógyulást is.
Ha van bármilyen tevékenység, amit szeretsz, és ismersz, kezdj neki megírni! Semmit nem veszíthetsz, hiszen mi csapatként támogatunk. Az írás kezdetétől, a megjelentetésig, könyved népszerűsítéséig segítünk neked.
 Nem kell a munka kellemetlenebb részével foglalkoznod, nyugodtan, belefeledkezve írhatsz, alkothatsz.

Mi segítünk elkezdeni, véghezvinni, befejezni.